Csomortányi: „Szabadságharc zajlik a hagyományos európai értékek védelméért!”

Nagyváradon tartott sajtótájékoztató Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.

„A 2019-es európai parlamenti választás alkalmával az erdélyi nemzeti oldal – saját szervezeti érdekeivel ellentétes módon – nem indított jelölteket, noha az RMDSZ vezetői mindennemű tárgyalástól elzárkóztak az együttműködést illetően. Azt már akkor látni lehetett, hogy amennyiben a Néppárt vagy az MPP is elindul a megmérettetésen, sem az RMDSZ, sem a nemzeti oldal képviselőjelöltjei nem szereznek mandátumot. Számításainkat pedig az élet igazolta: az RMDSZ 5.2%-ot kapott, mely alig haladta meg a bejutási küszöböt” – hangsúlyozta a Néppárt elnöke, majd hozzátette: ilyen körülmények között a két Európai Parlamentbe bejutott erdélyi képviselő nem csak saját szavazótáborának tartozik elszámolással munkájuk kapcsán, hanem a teljes erdélyi magyar közösségnek.

„Míg itthon az elnyomó és asszimilálásunkra törekvő bukaresti hatalommal szemben folytatunk szabadságharcot, addig az EU-s színtéren a globalista erőkkel kell megküzdenünk. Épp ezért állunk értetlenül az elmúlt napok történéseivel szemben: Vincze Lóránt és Winkler Gyula néma maradt a katalán függetlenségért küzdő politikai üldözöttek ügyében, s a szavazás titkossága miatt nem tudhatjuk, miként voksoltak a három katalán politikus mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán. Ennél is érthetetlenebb azonban, hogy a két RMDSZ-es EP-képviselő miért tartózkodott azon a szavazáson, melyen úgynevezett LMBTQ szabadságzónává nyilvánították az Európai Unió területét. Megjegyzendő, hogy a teljes Fidesz-frakció tudta a helyes választ és nemmel szavaztak – a hagyományos, keresztény értékeket és a család intézményét védve. Elfogadhatatlan, hogy ezzel szemben az erdélyi magyar képviselők egy követ fújnak a nemzet- és családellenes erőkkel! A kialakult helyzet orvoslására egyetlen megoldás van: ha az RMDSZ EP-képviselői magyarázatot adnak tartózkodásuk kapcsán és elgondolkodnak azon, nem lenne-e helyesebb, ha tisztségükről lemondva átadják a helyet olyanok számára, akiknek – remélhetőleg – fontosabb hagyományos értékeink, a család és a normalitás védelme” – jelentette ki Csomortányi István.

Megosztás