A kommunizmussal szembeni küzdelem nem zárult le

A kommunizmus áldozatainak emléknapján (február 25-én) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartott megemlékezést a Magyar Polgári Egyesület. A könyvbemutatóval és a téma szakértője, Borvendég Zsuzsanna előadásával egybekötött esemény végén Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke szólt röviden a közönséghez.

Az eseményen elhangzott, hogy a kommunizmussal kapcsolatban egy dologról sohasem szabad megfeledkezni: általában azok a történelmi emléknapjaink, amelyeket számontartunk, mindig a lezárt múlt egy-egy eseményét, ideológiáját elevenítik fel, a kommunizmus azonban nem a lezárt múlt, hanem a mai napig velünk élő szomorú valóság, nem csupán azért, mert a kifosztásunk, a rengeteg meghurcolt személy miatt a mai napig érezzük, hanem azért is, mert a kommunizmus maga, mint ideológia átmentette magát és virágzik. Az úgynevezett új ember megteremtésén mai napig nagyon-nagyon komoly erők dolgoznak, nem kis pénzeket megmozgatva. 

Csomortányi István hangsúlyozta: az az embertípus, amelyiknek nincsen semmilyen kötődése sem a nemzetiségéhez, sem a nemzetéhez, sem a szülőföldjéhez, sem a történelmi múltjához, annak az embertípusnak az általánossá tétele ma is zajlik, idézőjelesen továbbfejlesztett formában, a woke-kultúra és a genderideológia pedig mind ugyanannak a kommunizmusnak a ma is velünk élő, továbbfejlesztett elemei, amelyek ellen szintén küzdenünk kell. Éppen ezért az emlékezés kettős felelősséggel jár: emlékeznünk kell azokra, akik elszenvedték a kommunizmus mindenféle bűncselekményét, ugyanakkor emlékeztetnünk kell magunkat arra is, hogy a küzdelem nem zárult le. „Legyünk éberek: soha többé kommunizmust” – zárta felszólalását Csomortányi István

Megosztás