Zakariás Zoltán: „Az elfogadott költségvetés még nem az igazi, de valami elkezdődött!”

Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) parlamenti képviselője csütörtök délelőtt egy Szentegyházán tartott sajtótájékoztató keretében nyilatkozott a kedd délután elfogadott 2021-es költségvetési törvény kapcsán.

„A héten elfogadott költségvetési törvény más, mint az előző években megismertek. Ha még nem is az igazi, azt azért látni kell, hogy valami elkezdődött: a tavalyi évhez képest idén 8.3 milliárd lejjel több jut beruházásokra. Ez jól jelzi, hogy a kormány szakítani kíván azzal az egészségtelen gazdasági modellel, mely a fogyasztásra alapozta a gazdasági növekedést. A beruházásokra szánt összeg növelésével ugyanakkor a munkahelyteremtést is elősegítik. Az ellenzék módosító javaslatai közül egyetlen egy sem került elfogadásra, ezzel pedig garantálva lett a költségvetés kiszámított egyensúlyának megtartása, de a kormány ezzel teljes egészében magára is vállalta a felelősséget a törvénybe foglalt fejlesztések megvalósulásáért. Ha csak az egészségügyi szektort nézzük, az ellenzék egy 11.3 milliárd lejes összértékű módosítójavaslat-csomagot nyújtott be, mely óriási tétel, s melynek teljes vagy akár részleges elfogadása esetén is tarthatatlan lett volna a költségvetési egyensúly. E kérdésben álláspontomnak már korábban is hangot adtam: az elmúlt 30 év során komoly hiányosságok és problémák merültek fel az egészségügyben, de azokat nem lehet egyetlen év alatt megoldani. 30 év hibáit és mulasztásait módszeresen, lépésről-lépésre kell orvosolnunk. El kell kezdődnie az egészségügy széles körű reformjának, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a megelőzésre és a különböző szűrési programokra, de egyik napról a másikra nem lehet csodát tenni” – mondta Zakariás Zoltán.

Megosztás