Történelmi siker a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés elismerése

Amint arról Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszámolt, a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság elismerte annak a több mint 774 ezer aláírásnak az érvényességét, amelyek a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására érkeztek az anyaországból. Ezzel a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének mindkét érvényességi feltétele teljesült, hiszen az Európai Unió tagállamainak illetékes hatóságai több mint egymillió aláírás hitelességét ismerték el, és hét tagállamban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Írországban, Belgiumban, Spanyolországban, és Litvániában) hitelesítettek a küszöbértéket meghaladó számú aláírást.

Az Erdélyi Magyar Szövetség képviselőiként már a kezdetektől magától értetődőnek tartottuk az SZNT kezdeményezésének támogatását, s ennek megfelelően az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt tisztségviselői, területi képviselői és önkéntesei is kivették részüket az aláírásgyűjtésből. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy Izsák Balázs és az SZNT rendíthetetlen kitartása és elkötelezettsége nélkül e mostani, történelminek tekinthető siker nem jöhetett volna létre, így szerepvállalásukért köszönettel és elismeréssel tartozunk!

Hisszük és valljuk, hogy nemcsak a magyar közösségek területi autonómiájára van szükség – melyet az SZNT-vel közösen szintén képviselünk –, hanem arra is, hogy az összes történelmi régió saját pénzügyi és közigazgatási hatáskörrel rendelkezzen. Ez erdélyi magyar közösségeink elemi érdeke, s e mostani siker, mely mögött felsorakozott a Kárpát-medence és a világ teljes magyarsága, s melyhez csatlakoztak – az Európai Szabad Szövetségen keresztül is – nemzetközi partnereink is, új erőt adhat érdekérvényesítő küzdelmünknek, melyet az SZNT sikeres kezdeményezésének köszönhetően most a nemzetközi színtéren is meg kell vívnunk.

Ahogy eddig, az Erdélyi Magyar Szövetség tagpártjai ezután is ott lesznek e harcban Izsák Balázs és a Székely Nemzeti Tanács mellett.

Csomortányi István,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Mezei János,

a Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Megosztás