Provokál és újra a határon túli magyarok ellen uszít a magyarországi ellenzék

Miután Gyurcsány Ferenc és csapata korábban 23 millió román vendégmunkással riogatta a magyarországi választókat, a bukott miniszterelnök köré szerveződött legújabb balliberális koalíció újra a jól bevált eszközhöz nyúlt: az április 3-ai magyarországi országgyűlési választás és népszavazás apropóján ismét a határon túli magyarok ellen uszítanak, amikor választási csalást kiáltanak ott, ahol a Napnál is világosabban látszik, hogy egy előre megszervezett provokációról van szó.

A hatalom megszerzéséért bármire képes magyar ellenzék egyszerűen képtelen elviselni, hogy a határon túli magyarság – nemzetféltésből – nem kér belőlük, ezért megpróbálják közösségeinket lejáratni, választási csalással vádolva meg az erdélyi magyarokat, s azt szorgalmazzák, hogy a jogszerűen és minden törvényi előírásnak megfelelően leadott levélszavazatainkat egyszerűen semmisítsék meg. Ezen javaslatukat elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk, egyszersmind leszögezzük: a levélszavazás folyamata törvény által szabályozott, e szabályoknak pedig az erdélyi választópolgárok eleget tettek és tesznek.

A Marosvásárhely mellett történt provokáció célja egyértelmű: a levélben szavazó határon túli magyarság lejáratása, valamint a magyarországi ellenzéktől megszokott magyar és magyar közötti gyűlöletkeltés, melytől – miként a korábbi esetekben, úgy most is – politikai hasznot remélnek. Ugyanakkor még egy ilyen átlátszó provokációt is képtelenek úgy megszervezni, hogy ne bukjanak le már az első pillanatban. Jól tudjuk, hogy levélszavazatainkhoz azonosító nyilatkozatok is tartoznak, ezek hiányában pedig nem érvényesek a voksok. Felmerül tehát a kérdés: az illegális szemétlerakónál miért nem találtak ilyen nyilatkozatokat, s egyáltalán hogyan bukkanhat rá „véletlenül” valaki ezekre az álvoksokra egy eldugott szemétlerakóban, hacsak nem célzottan ott kereste őket egy ezért fizetett provokátor?

A magyarországi baloldalt felszólítjuk: hagyjon fel a hangulatkeltéssel, az uszítással, és fejezze be a történelem viszontagságai ellenére is a szülőföldjén kitartó, több mint száz éve folyamatos támadásoknak kitett határon túli magyarság ellen folytatott kampányhadjáratát!

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Bizottsága

Megosztás