Erdély is választott: az EMNT és az EMSZ hálózata közel 70.000 levélszavazatot juttatott célba 

A határok feletti nemzetegyesítés politikájának köszönhetően mára már magától értetődő, hogy az erdélyi magyar állampolgárok is kivehetik részüket a nemzet sorsának alakításából, s előzetes regisztrációt követően levélben szavazhatnak a sorra kerülő magyarországi országgyűlési választásokon és népszavazásokon.

Nem volt ez másként idén sem, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által Erdély-szerte működtetett EMNT Demokrácia-központok munkatársai, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői pedig ismételten az erdélyi magyar állampolgárok segítségére voltak a voksolást megelőző regisztrációs folyamatban, valamint a levélszavazatok biztonságos célba juttatásában. E folyamat eredményeként munkatársi- és önkéntes hálózatunk közel 70.000 (68.834) levélszavazatot juttatott biztonságban és időben célba Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusára.

Büszkék vagyunk rá, hogy a 2014-es és 2018-as országgyűlési választáshoz, valamint a 2016-os országos népszavazáshoz hasonlóan ez alkalommal is jelesre vizsgázott irodahálózatunk: aki ránk bízta levélcsomagját, az biztos lehet benne, hogy szavazata eljutott az illetékes külképviseletre, s így érvényes szavazattal járulhatott hozzá közös jövőnk alakításához.

Magyarország kormányának stratégiai partnereiként örömünkre szolgált megtapasztalni, hogy az erdélyi magyar állampolgárok megértették: az állampolgárság nem csak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár, s ilyen kötelezettség a nemzet sorsáról véleményt formálni – az országgyűlési választás és az országos népszavazás keretei között is.

Az elkövetkező időszakban továbbra is várjuk az erdélyi magyar állampolgárokat irodáinkba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésekben nyújtunk segítséget, valamint ahol az épp zajló népszámlálás kapcsán is kérhetik munkatársaink útmutatását.

Köszönjük az erdélyi magyar állampolgárok kitüntető bizalmát!

Magyarnak lenni jó!

 

Sándor Krisztina,

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke

 

Csomortányi István,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke,

az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Megosztás