Pop Zoltán Károly az EMSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje

Pop Zoltán Károly indul az Erdélyi Magyar Szövetség részéről a Szatmár megyei tanácselnöki pozícióért – jelentették be a szövetség vezetői Szatmárnémetiben, pénteken.

„Lendületet hozott” a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt egysége, ezt a lendületet kihasználva úgy döntött a szövetség, hogy Szatmárban is megyei tanácsosi listát is állít a szeptember 27-ei önkormányzati választásokon – közölte Mezei János, az EMSZ társelnöke.

Az MPP elnöke úgy fogalmazott, a megyében nyitottak a tárgyalásra más pártokkal, de „méltánytalan” ajánlatokat nem tudnak elfogadni. „A versenyhelyzetet akarjuk megteremteni, mert a versennyel mindig a közösség nyer, mi pedig a közösség javát akarjuk szolgálni” – mutatott rá Mezei János.

Csomortányi István, az EMSZ társelnöke ismertette, megyeszerte egységesen, az MPP listáin fog megméretkezni valamennyi néppártos jelölt, amit a vegyes nemzetiségű környezetben a bejutási küszöb indokol. A Néppárt elnöke szerint „természetes módon” illeszkednek össze a két párt helyi szervezetei, ami érthető, hisz 2008-ban közösen kezdték a munkát, 12 év után most közösen folytatják. A sajtótájékoztatón elhangzott, Szatmár megyében összesen 21 helyszínen (Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Börvelyben, Mezőteremen, Kaplonyban, Csomaközben, Egriben, Sződemeteren, Érszakácsiban, Kolcson, Kökényesden, Batarcson, Sárközben, Batizban, Lázáriban, Mikolán, Pálfalván, Pusztadarócon, Királydarócon, Ákoson és Bogdárdban) indítanak jelölteket.

Csomortányi úgy vélekedett, az erdélyi magyar pártok között nincsen alá-fölérendeltségi viszony. „Nem alacsonyabb rangú egy néppártos vagy polgári pártos szavazó, mint egy RMDSZ-es, ezért egyenrangú félként kell tudjunk megegyezni. Ma az egyik párt az erősebb, holnap, lehet, a másik párt lesz erősebb, a lényeg, hogy legyen párbeszéd” – mondta az elnök.

Csomortányi István szerint az EMSZ gesztust tesz azáltal, hogy nem indít polgármester-jelölteket a megye legnagyobb városaiban, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban. A tárgyalások egyik feltétele, hogy a közösségi célokat érintő feladatokról szóljanak, és ne a „romániai, balkáni gyakorlat” szerint a politikusok funkcióiról – tette hozzá Csomortányi.

Pop Zoltán Károly, a Szatmár megyei tanács elnökjelöltje civilben közgazdász, közintézmény-vezető. Pop bízik benne, hogy a jelenlegi négy MPP-s polgármester számát meg tudják duplázni. „1989-ben nyertük a demokráciával, hogy választhassunk és választhatók lehessünk. Nem lehet az egész magyarságot bezárni egy kalitkába” – fogalmazott Pop Zoltán Károly.

Megosztás