Nem adják fel a pártfúzióra vonatkozó szándékukat az EMSZ vezetői: újrakezdik a bejegyzési folyamatot

Egy kolozsvári sajtótájékoztató keretében jelentette be Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, az EMSZ társelnöke, hogy miután a bukaresti táblabíróság másodfokon is elutasította a két párt EMSZ néven történő fúzióját, újra benyújtják a pártegyesítésre vonatkozó kérésüket, s ebbéli szándékukat újra megerősítik a nyár folyamán megszervezendő együttes kongresszusukon.

A sajtótájékoztatón Csomortányi István felidézte: a sajátos romániai bírósági viszonyok miatt immár két és fél éve húzódó bejegyzési folyamat első állomásaként 2020 januárjában Csíkszeredában tartott együttes küldöttgyűlést az EMNP és az MPP, mely során a két párt küldöttgyűlései külön-külön, valamint közösen is kinyilvánították – elsöprő többséggel – a pártfúzióra vonatkozó szándékukat, ezzel együtt pedig az erdélyi nemzeti oldal egyesítését. „Akkori döntésünk nyomán, valamint a 2020-ban esedékes önkormányzati választásokat megvárva, elindítottuk a fúzióhoz szükséges bírósági eljárást, mely során – elsőfokon a bejegyzésre váró párt nevének magyar megnevezését kifogásolva, másodfokon pedig formai hibára hivatkozva – a bíróság elutasította a két politikai alakulat egyesülését” – idézte fel az EMNP elnöke, majd hozzátette: a pártfúziótól függetlenül, az önkormányzati választásokra egy politikai szövetséget is bejegyeztek, mely folyamat gördülékenyen haladt, s amely szövetség több választáson át is működőképes jogi személyiséggel rendelkező együttműködési forma. A pártelnök hangsúlyozta: az EMNP és az MPP számára kiemelt jelentőségű ügy a pártfúzió megvalósítása, így a két szervezet elnökségeinek egybehangzó döntése nyomán újrakezdik a pártfúzió folyamatát, ennek első lépéseként pedig július folyamán újra megtartják küldöttgyűléseiket. „Amint a két küldöttgyűlés külön-külön, valamint együttes ülés keretében újra kinyilvánítja a pártfúzió szándékát, ismét elkezdődik a bejegyzési folyamat” – mondta Csomortányi, majd hozzátette: ha lennének ellendrukkerei az EMNP és az MPP fúziójának, azoknak azt üzennék, hogy az EMSZ – politikai szövetségként – már bejegyzést nyert, létező jogi formában működik, s ennek köszönhetően pedig továbbra is rendelkezésükre áll az a jogi keret, mellyel a legutóbbi önkormányzati választás alkalmával önkormányzati képviselői és polgármesteri tisztségeket nyerhettek el az EMSZ jelöltjei. „Ha – a legrosszabb esetben és küldöttgyűléseink nyilvánvaló szándéka ellenére – a bíróság mégis elutasítja a pártfúziót, rosszakaróink akkor sem érnek célt, hiszen politikai szövetségünk égisze alatt is biztosítani tudjuk a nemzeti oldal politikai képviseletét” – jelentette ki Csomortányi.

Ehhez kapcsolódva Mezei János megerősítette: az MPP és az EMNP nem adja fel a fúzióra vonatkozó szándékát, s bár megszokták, hogy a román bíróságok rendszerint akadályoztatják a magyar kezdeményezéseket, bízik az újbóli eljárás sikerében. „Ha kell, akár többször is beterjesztjük fúziós kérésünket, a 2020 januárjában megkezdett útról pedig nem lépünk le. Jól emlékszünk arra, hogy az EMNP és az MPP bejegyzésénél is voltak a hatóságok által előidézett nehézségek, mi mégis megteremtettük a választás szabadságát, melyhez mindig, minden körülmények között ragaszkodunk. Az EMMP és az MPP összefogásával egy még erősebb szervezet jöhet létre, mely eszköz lesz a közösségünket érő folyamatos támadások kivédéséhez” – jelentette ki az MPP elnöke.

 

Megosztás