Nagy sikere volt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi koncertjének Szászrégenben

Teltházas adventi koncertet adott a világszerte ismert és elismert Szentegyházi Gyermekfilharmónia a szászrégeni Eugen Nicoara Művelődési Házban – az Erdélyi Magyar Szövetség és a Minta ifjúsági szervezet rendezésében.

Az ünnepi eseményt követően a koncert főszervezője, az EMSZ szászrégeni elnöke, Pál Zoltán, elmondta: szívet melengető, valódi közösségformáló ereje volt a rendezvénynek, melyből a szászrégeni és Maros megyei EMSZ szervezetei is kivették részüket. „Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is, hogy lehetővé tették a 140 főt számláló, világszerte ismert és elismert gyermekkórus fellépését” – mondta Pál Zoltán.

„Ott, ahol van magyar gyermek, ott lesz magyar jövő is. A szászrégeniek erőn felül teljesítettek, hogy bebizonyítsák ezt, valamint hogy valódi, adventi hangulatot csenjenek a ünneplő szászrégeniek és a Maros megyeiek szívébe” – nyilatkozta Brassai Hunor, a Minta elnöke.

A szervezők köszönik mindenkinek a megtisztelő jelenlétét, valamint áldott adventi készülődést és karácsonyi ünnepet kívánnak!

Megosztás