Február 28-án tartotta alakuló ülését a csittszentiváni kultúrotthonban az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) mezőpaniti községi alapszervezete. A gyűlésen elhangzott: a községnek kiegyensúlyozottabb képviseletre van szüksége és mint ilyen, nem lehet, hogy csak az egyik falunak rendelődjön alá az összes többi. E szemléletre, valamint a közösségi összefogáson alapuló településvezetés meghonosítására vállalkozik a frissen megalakult szervezet.
A tanácskozáson elnöknek Szakács Andrást választották, munkáját pedig alelnökként Tóth Sándor és Tőkés Tímea segítik majd.
Az ülésen jelen volt Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke és Brassai Hunor, Maros megyei alelnök is. Elmondták: szerencsés csillagzat alatt lát napvilágot az a szervezet, amely egy már meglévő közösségi összefogáson alapul, a szentivániak pedig az elmúlt évek során bizonyítottan jelesre vizsgáztak közösségszervezésből. Ezt az összefogást kell kiterjeszteni a község többi falujára úgy, hogy ebben mindenki, aki jobbító szándékkal kíván tenni, megtalálhassa a helyét.