Több teszt, több fertőzött

Azokon a napokon, amikor több tesztet végeznek, magasabb a kimutatott megfertőződések száma
Összefüggés van a Romániai újdonsült megbetegedések illetve az elvégzett tesztek száma között, erről számolt be a Székelyhon. Magyarán bizonyos napokon azért alacsony az új megbetegedések száma, mivel nem végeznek olyan mértékű szűrést, mint korábban. Ez könnyen kimutatható azokból a számadatokból, melyeket a bukaresti országos stratégiai kommunikációs törzs közöl, minden nap egyszer. Ebben a szakemberek elmondják, hogy aznap hány új megbetegedés volt, illetve hány tesztet végeztek el országszerte.
A lap az április elejei adatokra hivatkozva megállapítja, hogy míg április elejéig 26609 tesztet végeztek el országszerte, ez a szám másodikára 28846-ra nőtt, vagyis közel 2000 tesztet végeztek el 24 óra leforgása alatt, melynek következtében 278 új igazolt esetről számoltak be. Harmadikára 3174 új tesztet végeztek, és aznap 445 új fertőzöttről adtak számot az illetékes hatóságok. Negyedikén 4465 tesztet készítettek, melynek eredményeképp 430 emberről igazolódott be, hogy fertőzött, vagyis megállapítható, hogy sokaknál pusztán azért nem mutatták ki a vírussal való fertőzöttséget, mivel nem kielégítő az elvégzett tesztek mennyisége.

(Forrás: szekelyhon.ro)
Megosztás