Sportpályát építenek Ördöngösfüzes község három településén

Láposi Csaba az Erdélyi Magyar Néppárt politikusa, Ördöngösfüzes alpolgármestere, arról számolt be, hogy az idei költségvetést illetően, a településeket érintő beruházások közt szerepel három műfüves kispálya építése. Ez a beruházás nem előzmények nélküli, a község központjában, az iskola udvarán múlt évben létesítettek egy esti világítással is ellátott pályát. Ennek mintájára ugyan ilyen beruházásokat kiviteleznek Füzesmikola, Boncnyíres és Kisszék településeken.

Láposi Csaba alpolgármester elmondta, az építéshez szükséges engedélyeket már megszerezték, a beruházás pedig azért is rendkívül fontos, mert a környékbeli települések közül nagyon kevésnek van ilyen jellegű sportlétesítménye. Az alpolgármester emlékeztetett arra is, hogy a 80-as években a harmadosztályban jelentős sikereket elérő Szamosújvári Olimpia labdarúgócsapat tagjainak közel fele Ördöngösfüzesről származott, ahol jó sporteredményeket elérő gyermek- és ifjúsági központ működött, ezért az elmúlt években a község önkormányzata sporttermet is építtetett.

Megosztás