Benczédi Leventét Siménfalván, Hadnagy Ernőt pedig Farkaslakán jelöli polgármesternek az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), akik a fejlesztésekre, a közösségkovácsolásra és a hagyományok megőrzésére fektetnék a hangsúlyt.
Egy korábbi sajtótájékoztatón Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az EMSZ társelnöke és Hargita megyei tanácselnök-jelöltje kijelentette: a bemutatott jelöltek már bizonyítottak a való világban és ezen képességüket, illetve megszerzett tudásukat szeretnék kamatoztatni politikai szerepet vállalva
Benczédi Levente elmondta: úgy érzi, önkormányzati képviselőként dolgozva csapatával elég tapasztalatot szerzett az elmúlt években ahhoz, hogy ő vezesse a közösséget. Elhangzott: átláthatóságra törekednek a pénzügyi forrásokat illetően, és áttekintenék a polgármesteri hivatal alkalmazottainak szakmai tevékenységét. Beszereznének egy munkagépet, amit árvízmegelőzési munkálatokban, útépítésben és karbantartásban használnának. Fontosnak tartják a közösségi, nemzeti ünnepeink megszervezését, sporttevékenységek támogatását. Erőforrásnak tekintik a helyi gyümölcstermesztési hagyományokat, a kosárfonást, ezért szakmai fórumokkal, forrásbevonással támogatnák e területek képviselőit.
A farkaslaki polgármesterjelölt, Hadnagy Ernő, aki eddig már építkezési vállalkozóként és korábbi helyi képviselőként is bizonyított rámutatott, községükben nincsenek ugyan olyan problémák, amelyek gátolnák a fejlődést, viszont szerinte két-három ember testre szabta a közösség jövőjét, ami nem helyes. Éppen ezért be szeretne vonni a döntésekbe másokat is, akiket eddig „kirekesztettek,” sokszor pártszínezetük miatt. A szakemberekre támaszkodva minőségi fejlesztéseket szeretne. Mindemellett a hagyományok, a kultúra megőrzésére is kiemelt hangsúlyt szeretne fektetni.
Jelen volt ugyanakkor Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt politikusa is, aki újabb képviselői mandátumért pályázik a megyei tanácsnál. Kijelentette: azt szeretnék a többi képviselővel elérni, hogy a törvényesség és a méltányosság elve alapján működjön az intézmény.
(Forrás: szekelyhon.ro, uh.ro)