Megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség balavásár községi szervezete

Megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség balavásár községi alapszervezete.

Az alakuló ülésen megjelentek egyöntetűen Nagy Kálmán helyi önkormányzati képviselőt bízták meg azzal, hogy megszervezze a nemzeti oldalt a községben. A nagykendi Sütő András Közösségi Házban szervezett gyűlésen elhangzott: fontos, hogy a község minden egyes falva képviseltetve legyen a szervezetben, a legnagyobbtól egészen a legkisebbekig. Az így felálló elnökség – ezt az elvet figyelembe véve – a következő személyekből áll: Nagy Kálmán elnök, Boga János alelnök, valamint Kovács Mihály, Barabás Lajos és Balázs Rómeó elnökségi tagok.

Az új szervezet különösen nagy hangsúlyt kíván fektetni a község azon falvainak megmentésére, melyeket az eltűnés veszélye fenyeget, továbbá az ifjúság helyben tartására és a vállalkozóbarát önkormányzat megteremtésére annak érdekében, hogy Balavásár község betölthesse az őt megillető helyét a megye életében.

Megosztás