Folytatjuk a munkát: megvédjük a nemzeti régiókat!

Mint ismert, az Európai Bizottság zöld utat adott a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez kapcsolódó aláírásgyűjtés meghosszabbításához. Bár a döntést még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is meg kell erősítenie, bízunk benne, hogy az EU intézményei, valamint a magyarellenes erők nem gördítenek akadályt a határidő meghosszabbítása elé, így az elkövetkező hat hónapban összegyűlhet a kellő mennyiségű szignó az eddig hiányzó országokból is.

Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőiként arra buzdítunk mindenkit, aki eddig még nem írta alá a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést, hogy tegye meg, hiszen minél több kézjegyet sikerül összegyűjtenünk, kezdeményezésünk annál nagyobb súllyal jelenhet meg a nemzeti érdekérvényesítés európai színterén! Meggyőződésünk, ha sikerülne akár kétmillió aláírást is összegyűjtenünk, az az európai döntéshozók problématérképére hangsúlyosan és megkerülhetetlenül helyezhetné fel a nemzeti régiók tudatos elsorvasztására törekvő állampolitikákat, valamint ugyanezen régiók megvédésének halaszthatatlan szükségszerűségét.

Az előttünk álló hat hónapban – miként eddig is – minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatni fogjuk a kezdeményezést, hiszen meggyőződésünk, hogy az az erdélyi magyar önrendelkezési törekvések egyik fontos mérföldköve.

Korábban szinte példa nélküli összmagyar mozgósításnak lehettünk szemtanúi, hiszen alig néhány nap leforgása alatt több százezer támogató csatlakozott a kezdeményezéshez. Mindezek fényében bizakodással tekintünk az előttünk álló időszakra. Ugyanakkor már korábban is egyértelművé tettük: az Erdélyi Magyar Szövetség által meghirdetett új magyar egység főpróbájának is tekinthető siker bebizonyította, hogy az önös pártérdekek mellőzésével és az erdélyi magyarságra erőltetett egypárti gondolkodás megkerülésével eredményes magyar összefogás teremthető Erdélyben.

Folytatjuk a megkezdett munkát!

Hajrá Erdély! Hajrá Székelyföld! Hajrá Partium!

 

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Megosztás