Felmondott a Dévai Megyei Kórház vezetősége

„Hivatalosan megerősített hír! Felmondott Silviu Didilescu és dr. Claudiu Antal. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter csütörtökön Dévára érkezik” – jelentette ki  Vasilică Potecă, Hunyad megyei prefektus, azt követően, hogy a kórházi alkalmazottak szakszervezete nyílt levelet intézett a miniszterekhez.

A Dévai Megyei Sürgősségi Kórház orvosainak szakszervezete visszaéléssel vádolta meg a kórház vezetését, amely szerintük nem megfelelően vezeti az intézményt ebben a kialakult krízishelyzetben és az egészségügyi és munkaügyi miniszterek beavatkozását kérik nyílt levelükben. A levélben kifejtik, hogy március 29. óta, mióta a kórház karantén alá került, az egészségügyi személyzet nem hagyhatta el a kórházat. A dokumentum megtekinthető az orvosok szakszervezetének közösségi oldalán.

Gyakorlatilag a személyzet megállás nélkül, a kimerültségig köteles dolgozni és a betegek rendelkezésére állni, bár elegendő személyzet áll készenlétben a normális munkaprogramra való visszatéréshez – áll az idézett dokumentumban, melynek végén a szindikátus kilátásba helyezi, hogy megtagadják a munkába állást ilyen visszaélésszerű munkafeltételek mellett,  figyelembe véve, hogy a munkaprogram végén a kórházból való távozás tilalma nem indokolt.

Megosztás