Elmaradnak a próbaérettségik az idei tanévben

Az oktatásügyi minszter rendelete értelmében elmaradnak  a  II., IV., VI. és VIII. osztályosok országos felmérői és a próbaérettségi 2019-2020-as tanévben – jelent meg pénteken a Hivatalos Közlönyben.

A hét elején bejelentették, hogy az Oktatási és Kutatási Minisztérium megállapodott a 2019–2020-as tanév folytatásához és annak sikeres befejezéséhez szükséges intézkedésekről az érintettekkel: a diákképviseletekkel, hallgatókkal, szülőkkel, a tantestületekkel és a Rektorok Országos Tanácsának képviselőivel.

A rendelet értelmében a képességvizsgákat és az érettségit júliusban szerveznék meg. A második féléves tanagyag nem képezi vizsgák illetve az érettségi részét.

A tanév lezárásához legalább két jegy szükséges, azoknál a tantárgyaknál, ahol ez esedékes, még hozzáadódik a félévi felmérő dolgozatra kapott  jegy. A félévi dolgozatok tételei a 2020. március 11-ig tanultakból lesznek.

Az óvodákba és az előkészítő osztályokba való beiratkozás időpontját elhalasztják.

Megosztás