„Egészség, tudás, megélhetés!” – Gyárfás Éva az EMSZ nagyajtai polgármesterjelöltje

Gyárfás Éva az Erdélyi Magyar Szövetség nagyajtai polgármesterjelöltje – jelentették be csütörtökön egy Baróton szervezett sajtótájékoztató keretében. Az eseményen Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei tanácsosa elmondta: Gyárfás Éva nagyajtai születésű, Erdővidéken végezte tanulmányait, dolgozott könyvelőként, pedagógusként és a turisztikában is jártas, s a Néppárt politikusa szerint személye, valamint az őt támogató nagyajtai csapat biztos garanciát jelent a község fellendítéséhez. Ehhez kapcsolódva Bálint József, az EMSZ háromszéki elnöke elmondta: az Erdélyi Magyar Szövetség – jelöltjein keresztül – a közelgő önkormányzati választás során a választás szabadságát teremti meg, s külön kifejezte abbéli örömét, hogy az EMSZ polgármesterjelöltjei között – a sepsiszentgyörgyi Tatár Imola után – egy újabb női jelöltet köszönthetnek.

„Az egészség, tudás és megélhetés hármassága mentén szerveződik polgármesterjelölti programom, s ezen alappillérekre fókuszálva igyekszünk az engem támogatókkal közösen fellendíteni Nagyajta község életét” – mondta Gyárfás Éva. A polgármesterjelölt programja bemutatásakor részletesen kitért mindazokra a megoldandó problémákra, melyekre prioritásként tekint, valamint számos megoldási javaslattal is előállt. Így például Gyárfás különös figyelmet kíván fordítani a község rendben tartására, a falukép javítására, a vízhálózat karbantartására és a kanalizálás mihamarabbi kiépítésére, de szociális konyha, orvosi rendelő és fogászat létrehozását is tervezi, valamint egy olyan kisbusz beszerzését, mely nagy segítséget jelenthetne a betegszállításban. „Ugyancsak kiemelt figyelmet kívánok fordítani a különböző kulturális programok támogatására, a könyvtár működtetésére, a testvértelepülési kapcsolatok újjászervezésére, a sporttevékenységek támogatására, valamint az itthon maradás népszerűsítésére” – mondta Gyárfás. A polgármesterjelölt szerint a község jól felfogott érdeke, hogy minél inkább önfenntartóvá váljon, ezért a rendelkezésre álló erőforrásokat (földterületeket, erdőket stb.) a lehető leghatékonyabban kell kihasználni, ehhez pedig különböző pályázati források bevonására is szükség van. Gyárfás Éva elmondta: az utak karbantartása és a közvilágítás biztosítása kiemelten fontos, továbbá tervezi a tűzoltóság és a polgárőrség megszervezését, egy mezőgazdasági géppark kialakítását és a középajtai ravatalozó felépítését.

Megosztás