Csíkszereda: néppárti kezdeményezésre támogatják a csoportos tesztelést

A pénteki csíkszerdai tanácsülésen – napirend előtti felszólalásában – dr. Soós Szabó Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselője, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke javasolta: az önkormányzat szánjon anyagi keretet az csoportos gyorstesztelésre az úgynevezett „pooltesting”-eljárással, a „Real Time PCR” módszerrel.

A néppárti képviselő röviden elmondta: ezzel az eljárással nő a tesztelés gyorsasága, kiterjesztése és a SARS COV2-vel fertőzött személyek beazonosítása, ugyanakkor ez kiegészíti a hagyományos egyéni tesztelési módszert, ami egy lassúbb eljárás. Ezen módszer szerint több személyt tesztelnek egyetlen teszt felhasználásával, tehát a begyűjtött anyagokat összekeverik laboratóriumi körülmények közt, és az így kapott keveréket tesztelik. Ha a teszt negatív lesz, ez azt jelenti, hogy az adott csoportból (például 64 személy) senki sem fertőzött. Amennyiben az eredmény pozitív, az említett csoportot kisebb alcsoportokra osztják (például 64, 32, 16, 8, 4, 2) egészen addig, míg azonosítják a fertőzötteket, így mindig csak egy teszteredményre kell várni.

Ezen eljárás lehetővé tenné például, hogy az összes intézményes és otthoni karanténban levő személyt, ugyanakkor az egészségügyi intézményekben, idősotthonokban szolgálatot teljesítő személyzetet és az ottlakókat rövidebb idő alatt teszteljék, kevesebb tesztet felhasználva. A közösségi tesztelést sikeresen alkalmazzák a SARS COV2 fertőzés terjedésének a megfékezésére és megelőzésére – egyebek mellett – Izraelben, az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, valamint Romániában Nagyváradon.

Ugyanakkor Soós Szabó Klára javasolta a lakosság gyorstesztelését is, amivel az immunrendszer válaszát lehetne követni azon személyek esetében, akik kapcsolatba kerültek a fertőzéssel. A néppárti képviselő nyomatékosította, a közösségi távolságtartás és az otthonmaradás nem elégséges a fertőzés elkerülésére, ezért az Egészségügyi Világszervezet és a szakértők is javasolják a lakosság minél szélesebb körű tesztelését.

A javaslatra az ülésvezető elnök elvi szavazást kért. Az önkormányzati képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot, így Csíkszereda önkormányzatának álláspontját Füleki Zoltán alpolgármester fogja képviselni a helyi katasztrófavédelmi bizottság ülésén.

Megosztás