Az Országos Diszkriminációellenes Tanács a liberális véleményinkvizíció eszköze

Asztalos Csaba az Országos Diszkriminációellenes Tanács RMDSZ-es elnöke – szombati nyilatkozata szerint – hivatalból indít majd eljárást az Egyesült Államokban élő Vladimir Tismăneanu politológus, történészt ellen, akit azért vádol meg rasszizmussal, mert a közösségi hálón egy olyan képet tett közzé, melyen kerítéslécen üldögélő varjakat láthatunk, és amelyhez Tismăneanu annyit fűzött hozzá, hogy: „A  Țăndărei repülőtéren minden járat törölve.” – ezzel minden bizonnyal a dél-romániai kisváros cigány lakosságára utalva. Asztalos ennél is tovább ment, ugyanis hozzátette, az esetről értesítik a Marylandi Egyetemet is, és állásfoglalást kérnek az ott oktató professzor tettével kapcsolatban.

Tismăneanu neve a szélesebb közvélemény előtt a romániai kommunista diktatúra rémtetteit vizsgáló elnöki bizottság munkája kapcsán lett ismert. A mintegy hatszáz oldalas Tismăneanu-jelentésben számos, sokak számára ma is kényelmetlen megállapítás szerepel, összegezve pedig gyilkos és törvénytelen rendszernek nevezi a kommunista rezsimet.

Sajnálatos módon Asztalos Csaba a magyarokat érő sérelmek kapcsán kevésbé érzékeny, hiszen néhány héttel korábban, a ditrói pékség körül kialakult botrány kapcsán, a Traian Băsescu volt államelnök által tett magyarellenes megjegyzések kapcsán nem jelentette be, hogy hivatalból indít eljárást, és az általunk tett feljelentéssel kapcsolatban azóta sem érkezett válasz.

Ugyanakkor emlékeztetünk, Asztalos Csaba az akkori eset kapcsán sem volt rest felsorakozni a balliberális véleménykápók mellé azzal, hogy az esetet a magyarországi közbeszéddel és Orbán Viktor miniszterelnök bevándorláspolitikájával hozta összefüggésbe.

Tény, hogy Tismăneanu bejegyzése nem volt a legszerencsésebb. Ugyanakkor az is tény, hogy a neves professzor a kommunizmus hazai bűneinek feltárása kapcsán végzett munkája miatt a baloldal, azaz a magát ma liberálisnak nevezők célkeresztjébe került. Emiatt az Asztalos-féle eljárás sem véletlen és az, ahogyan Tismăneanut amerikai munkahelyén a rasszizmus vádjával akarják bemocskolni, nem más, mint közéleti gyilkossági kísérlet. Sok jóra ugyanis nem számíthat az, akit e lemoshatatlan váddal illetnek.

Valójában a módszer a sztálini idők óta semmit sem változott, hiszen – tetszetősebb és erőszakmentes csomagolásban ugyan –, de ugyanazokkal a koncepciós, az ellenfelek ellehetetlenítését célzó vádakkal manipulálnak. Szomorú, hogy a velünk élő kommunizmus melegágya ma a Leninnek nemrégiben szobrot állító nyugat és a kommunista főideológusok emlékét ápoló ottani neokommunista liberális értelmiség. Jól látható módon Asztalos Csaba velük vállal közösséget és az erdélyi magyarság érdekei helyett e külső érdekeket szolgálja.

Azóta, az eset kapcsán Tismăneanu internetes bejegyzésben kért bocsánatot, és ezzel kezdte meg kanosszajárását.

Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy miközben valamennyien a világjárvány következményei miatt aggódunk, az Országos Diszkriminációellenes Tanács RMDSZ-es elnöke lankadatlan buzgalommal terjeszti ki Erdélyre és Romániára is nyugati elvtársai által hatékonyan gyakorolt véleményinkvizíciót. Emiatt, ahogyan a ditrói eset kapcsán tett botrányos nyilatkozatai miatt is tettük, felszólítjuk, azonnali hatállyal lépjen vissza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöki pozíciójából.

Brassai Hunor,

a MINTA ifjúsági szervezet elnöke

Megosztás