Az Erdélyi Magyar Szövetség elérte Kézdivásárhelyen a szociális védelem kibővítését

Tegnap  Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzat néppárti frakciója rendkívüli tanácsülést kezdeményezett, amelyen költségvetés-módosítás révén kívánták a város protokollköltségeit átcsoportosítani alapélelmiszerek vásárlására.

Illyés Botond, kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő, a Néppárt öttagú frakciójának nevében interneten keresztül terjesztette be a kezdeményezést.

A javaslattevő, Balázs Attila megyei képviselő szerint nem elég akkor lépni, amikor már a baj bekövetkezett, időben fel kell készülni a járvány okozta nehézségekre. Könnyen bekövetkezhet ugyanis – ha ez az állapot még sokáig eltart – hogy nagyon sokan kerülhetnek rendkívül nehéz helyzetbe és erre az önkormányzatok fel kell készüljenek.

Kiderült, hogy a néppárti képviselők sikerrel jártak, Illyés Botond közösségi oldalán tette közzé: a rendkívüli helyzet ideje alatt a kézdivásárhelyi önkormányzat segítséget nyújt a jövedelem nélkül maradt személyeknek, akik eddig valamilyen okból kifolyólag nem részesültek szociális segélyben, családi támogatásban. Az érintett személyeknek lehetőségük van ugyanakkor, szociális segély helyett, napi ebédet és vacsorát igényelni, amennyiben pénzforrás nélkül maradtak. A rendkívüli állapot idejére a kézdivásárhelyi önkormányzat segít összeállítani a segélyek igényléséhez szükséges iratcsomókat.

Szociális segélyre vagy szociális kantinra és családi pótlékra jogosult minden olyan személy, akinek nincs semmilyen regisztrált jövedelme (a gyermekpénz nem számít jövedelemnek, így nem kell bejelenteni). A szociális segély (vagy kantin) és a családi pótlék nem zárják ki egymást, tehát lehet mindkettőt egyidőben igényelni.

A képviselő arra biztatott mindenkit, aki jövedelem nélkül maradt, hogy éljen a törvényes lehetőségekkel, mert még ha nem is nagy összegről van szó (vagy kantin esetében csak étkezést biztosít), de stabil segítséget nyújt ebben az időszakban.

További információkért és segítségért Kézdivásárhely Önkormányzatának Szociális Igazgatóságához (DAS) lehet fordulni a 0267-361 974/114-es belső telefonszámon és/vagy a spas.targusecuiesc@gmail.com email címen.

Megosztás