A Néppárt Kovászna megyei frakciója megszavazta a költségvetés-kiegészítést

Az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei frakciója is támogatta a Kovászna megyei tanácsülésen az 1,258 millió lejes költségvetés-kiegészítést, amelyet a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház támogatásaként különítenek el.

„Támogattuk azt a rendelkezést is, hogy az árkosi tanulmányi központot – amelyben 33 szoba van és szállodai rendszerben működik – a megyei korház használhassa szükség esetén. Az épületben elsősorban azokat az egészségügyi dolgozókat szállásolják el, akiknek ezzel megkönnyítik a munkavégzést” – mondta Fazakas Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei frakciójának tagja.

A Néppárt politikusai azt is megszavazták, hogy erre az évre a megyei önkormányzat függessze fel a meghirdetett pályázatok kifizetését, figyelembe véve azt, hogy a koronavírus okozta szükségállapot még hosszú ideig eltarthat. Ezért elsősorban a lakosság és az egészségügyi dolgozók megsegítést célzó intézkedések élveznek prioritást.

A megyei tanácsülésen részt vett Boricean Cosmin alprefektus is, aki Balázs Attila néppárti megyei tanácsos kérdésére elmondta, a megyei kórházban megfelelő a gyógyszerellátás, ugyanakkor az egészségügyi dolgozók minden támogatást szívesen fogadnak.

Fazakas Péter, a Néppárt megyei tanácsosa felhívta a figyelmet arra, hogy Kovászna megyébe az elmúlt időszakban sok olyan személy érkezett haza külföldről, akikre érvényes lenne a hatósági karantén, de nem tesznek eleget az előírásoknak. „Olyan község is van Sepsiszentgyörgy körzetében, ahol 90 körüli azok száma, akik házi elkülönítésben kellene legyenek, viszont az információk alapján, nagyon sokszor nem tartják be az előírásokat” – mondta a politikus.

Az alprefektus ígéretet tett arra, hogy ellenőrzik az érintett személyeket, a hatóságoknak és a prefektúrának tudomása van a problémáról. Boricean Cosmin elmondta, egyre több eszköz áll rendelkezésükre, szükség esetén a katonaság segítségét is kérhetik az előírásokat megszegők ellen. Az Erdélyi Magyar Néppárt tanácsosai fejenként 1.000 lejt adományoztak a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Korház megsegítésére, az összegyűlt pénzből pedig védőfelszereléseket, kesztyűket és maszkokat vásárolnak.

 

Megosztás