A nemzeti tábor célkitűzéseinek megvalósításáért dolgoznak az EMSZ parlamenti képviselői

Sajtótájékoztatót tartott Kolozsváron Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, valamint a parlamenti választások során mandátumot szerzett két EMSZ-es képviselő, Zakariás Zoltán (Néppárt) és Kulcsár-Terza József (MPP).

„A parlamenti választások eredményeinek ismeretében elmondható: beigazolódott, amit az önkormányzati választások kampányában is hangsúlyoztunk. A helyhatósági választások során helye van a magyar–magyar versenynek, a parlamenti választásokon pedig együttműködésre van szükség” – kezdte mondandóját Csomortányi István. A Néppárt elnöke emlékeztetett: az EMSZ parlamentbe jutott két képviselőjének fontos feladata lesz az EMSZ-es polgármesterek munkájának segítése, valamint az erdélyi magyar nemzeti tábor célkitűzéseinek szolgálata. „Ez nem külön utas politikát jelent, mindössze azt, hogy végre a parlamentben is képviselve lesznek mindazok a megoldási javaslataink, melyeket az erdélyi magyarság ügye szempontjából fontosnak gondolunk. Szükség van rá, hogy ne csupán parlamenti képviseletünk legyen, hanem kormányzati szerepet is vállaljon a magyar képviselet. Épp ezért sürgetjük a mihamarabbi megállapodást, hiszen helyi szinten és országosan is stabilitásra, valamint egy mihamarabbi valós költségvetésre van szükség” – jelentette ki Csomortányi. A politikus hozzátette: az elmúlt időszak legfontosabb eredménye az új magyar egység megteremtése, melynek köszönhetően a magyar képviselet megőrizte erejét Románia parlamentjében. „Mindenben partnerek leszünk, ami a magyar közösség érdekeit szolgálja, és mindenben ellenfelei leszünk azoknak, akik más irányba akarják terelni a parlamenti munkát” – zárta mondandóját Csomortányi István.

„Fontos, hogy ne veszítsük el cselekvőkészségünket és jelen legyünk a megyei és az országos szintű döntéshozatalban. A parlamenti választások során bebizonyítottuk: az összefogásnak felhajtó ereje van, s ennek eredményeként az erdélyi magyarság meg tudta őrizni parlamenti helyeit” – mondta Mezei János. Az MPP elnöke emlékeztetett: Kulcsár-Terza József már túl van egy mandátumon, s a továbbiakban is célja, hogy az EMSZ által képviselt célokat és értékeket a következő négy évben is megjelenítse Románia parlamentjében. „Fontosnak tartom, hogy az EMSZ keretében megszületett döntésekhez és célkitűzésekhez két képviselőnk az RMDSZ frakciójában és a parlament egyéb fórumain is támogatókat szerezzen, s többek között az ő feladatuk is lesz, hogy érvényt szerezzenek az EMSZ és az RMDSZ között létrejött megállapodás érvényesítésének” – mondta Mezei János, majd végezetül hozzátette: köszönettel tartoznak mindazoknak, akik szavazatukkal támogatták a magyar összefogást és az egymást követő választások során aktívak maradtak – a koronavírus-járvány ellenére is.

„Örömteli tény, hogy létrejött a Néppárt és az MPP között az az együttműködés, melynek köszönhetően az önkormányzati választások során közösen indulhattunk. Nagyon fontos, hogy a nemzeti tábor egységes legyen” – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József. A politikus elmondta: azt a munkát kívánja folytatni, amit négy évvel ezelőtt elkezdett, s örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Zakariás Zoltánnak közösen dolgozhat. „A nemzeti tábornak egységesnek kell lennie és fontos, hogy Bukarestben is halljanak az erdélyi magyarság problémáiról, s ugyanígy fontos a kormányzati szerepvállalás is” – mondta az MPP politikusa.

„Sikerült bebizonyítanunk, hogy ha felelősen állunk hozzá a vállalt feladathoz, akkor a közös célok érdekében meg tudjuk valósítani az együttműködést. A parlamenti választásokat követően elmondhatjuk: a magyar–magyar összefogás eredményt hozott: ez látható a szavazatszámokban és az elért mandátumok számában is” – mondta Zakariás Zoltán. A Néppárt politikusa hozzátette: nem volt egyszerű a parlamenti választásokat megelőző kampány, hiszen a koronavírus-járvány újszerű körülményeket teremtett. „Kulcsár-Terza Józseffel már régóta dolgozunk együtt, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának regionális önkormányzati bizottságában vagy épp az autonómia-kerekasztal megbeszélésein is. Nekünk, mandátumot szerzett parlamenti képviselőknek, az is feladatunk, hogy önkormányzatainknak segítséget nyújtsunk kapcsolataik kiterjesztésében és a források elérésében” – mondta Zakariás. A politikus végezetül hozzátette: átlátható parlamenti tevékenységre készül, s úgy véli, ha nem jött volna létre a magyar–magyar összefogás, a választási eredmények is elmaradtak volna a mostaniaktól.

Megosztás