A járvány miatt elmaradhatnak a nyári rendezvények

Május közepéig érvényben maradnak a járványügyi intézkedések, a nyári tömegrendezvények is elmaradhatnak, de néhány hónapon belül elkészülhet a COVID-19 elleni védőoltás.

Nem csak az idei húsvéti locsolás, hanem a nyári tömegrendezvények is elmaradhatnak idén. A Digi24-nek nyilatkozó Alexandru Rafila, a Romániai Mikrobiológiai Szövetség munkatársa úgy véli, a jelenleg érvényben lévő hatósági intézkedések május 15-ig hatályban maradnak. A mikrobiológus szerint legkorábban májusban oldhatják fel a jelenlegi szabályozásokat, ami azt jelenti, hogy még legalább másfél hónapig kötelező lesz a szociális távolságtartás, a megszokottnál gyakoribb kézmosás, fertőtlenítés és bizonyos vendéglátóipari egységek zárva tartása.

A szakember arról is beszámolt, hogy a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében, pontosabban az oltóanyag hatékonyságának tesztelésében Romániai is részt vesz. Ez egy nemzetközi kutatás keretében valósul meg, a jelenlegi óvatos vélekedés szerint pedig néhány hónap múlva az orvosok előállhatnak egy olyan ellenszerrel, amely hatékony lehet a betegség terjedésének megállításában.

Alexandru Rafila elmondta, jelenleg az Egyesült Államokban fejlesztettek koronavírus elleni védőoltást, egy nemzetközi kutatás keretében pedig 20 országot vonnak be ennek tesztelésébe, köztük Romániát is. Arról, hogy milyen mértékben lehet hatékony az Amerikában fejlesztett ellenszer, Alexandru Rafila nem bocsátkozott becslésekbe. Azt viszont elmondta, hogy kiemelten fontos ellátni az egészségügyben dolgozókat védőfelszereléssel, és be kell tartani minden fertőtlenítésre vonatkozó higiéniai előírást.

(Forrás: digi24.ro)

Megosztás