A gyergyószentmiklósiakat átverték, a városukat pedig kifosztják

Noha az RMDSZ jelöltjeként tisztséget szerzett Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós hibát hibára halmozó polgármestere, megválasztása idején még azt bizonygatta, hogy a város Gyilkos-tói területeit adminisztráló Monturist Kft. további működtetése a település érdekét szolgálja majd, mára világossá vált: az RMDSZ politikusa átverte Gyergyószentmiklós lakóit, most pedig a város kifosztására készülnek, hiszen az önkormányzatnak mindössze 15,1 százaléknyi részesedése marad a Monturistból. (A többségi tulajdonos 80,7 százalékkal a budapesti V. kerület lenne, a harmadik fél pedig – 4 százalékkal – a felszámolás alatt álló GO Rt.) Mindez azt jelenti, hogy Gyergyószentmiklós csupán 15,1 százaléknyi osztalékhoz juthat abból a jövedelemből, melynek száz százaléka a saját tulajdonában lévő területeken keletkezik, sőt, a területek fejlesztésére sem lesz lehetőség, hiszen az említett cég nem kíván erre anyagi forrásokat áldozni, a város pedig mindaddig nem pályázhat ilyen jellegű tevékenységre, amíg a megmaradt területek egy cég törzstőkéjében vannak.

A kialakult helyzetnek két értelmezési lehetősége van: a város vezetője vagy nem mérte fel, mekkora kár éri ezzel a várost, vagy pontosan tisztában volt a súlyos következményekkel, és mégis szemet hunyt e probléma felett. (A polgármester éleslátását az is akadályozhatta, hogy a Monturist Kft. adminisztrátorával, Török Csabával, aki egyben a város ilyen módon történő kifosztásának ötletgazdája is, komasági viszonyban van.) Akárhogy is történt, fontos megállapítanunk: Gyergyószentmiklóst – a maga 15,1 százalékával – ma még fel sem mérhető kár éri, a várost és annak lakóit pedig – komoly anyagi haszon reményében – megfosztják a Gyilkos-tói területektől.

A jogos közfelháborodást kiváltó események arról tanúskodnak, hogy Gyergyószentmiklós vezetése nemcsak alkalmatlan feladata ellátására és a város érdekeinek védelmére, de képtelen akárcsak középtávon is olyan stratégiát kidolgozni, mely fejlődő pályára állíthatná településünket.

Az Erdélyi Magyar Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete tiltakozik a közvagyon elherdálása ellen, ugyanakkor felszólítjuk a város RMDSZ-es vezetőjét, hogy rokonságának érdekképviselete helyett, végre kezdje el azt az építkező munkát, melyet a jóhiszemű választók számára kijelöltek! Ha nem így tesz, vagy munkájával nem Gyergyószentmiklós felvirágoztatását, hanem idegen cégek érdekeit szolgálja, úgy viselje a következményeket is – az őt jelölő és hatalomba segítő párttal egyetemben.

Az Erdélyi Magyar Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete

Megosztás