Mint ismeretes, a zilahi ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke ellen is az egykori Wesselényi kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. Emlékeztetünk: a kollégium visszaszolgáltatását még – Tőkés László püspökségének idejében – 2003-ban kezdeményezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), miután a kommunista rezsim 1948-ban elvette azt az egyháztól. Amint azonban az (sajnálatosan) várható volt, a bukaresti restitúciós bizottság elutasította a visszaszolgáltatást, mely döntést megtámadta az egyházkerület, de a pert első fokon elvesztette. A fellebbezést a legfelsőbb bíróság tárgyalta, majd 2019-ben a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék elfogadta a KREK fellebbezését, hatályon kívül helyezve az elsőfokú ítéletet és elrendelve az ügy újratárgyalását.

E fentebbi összegzés is jól mutatja: a romániai restitúciós folyamat újból elégtelenre vizsgázott, s három évtizeddel a rendszerváltás után az erdélyi magyar közösségnek és ezzel együtt egyházainknak még mindig jogos tulajdonaik visszaszerzéséért kell véget nem érő perekbe bonyolódniuk. Épp ezért a lehető legpontosabban kell megfogalmaznunk álláspontunkat: a visszaszolgáltatások hátráltatása és ellehetetlenítése a lopás minősített esete, melynek kapcsán valójában nem a román ügyészségnek egyházaink kárára, hanem a nemzetközi igazságszolgáltatási szerveknek Romániával szemben lenne feladatuk.

Az elmúlt években láthattuk már, milyen kettős mércével mér a román igazságszolgáltatás, a Batthyáneum visszaszolgáltatásának megtagadásakor, amikor Hargita megye kárára ítéltek a Békás-szoros elcsatolásakor, vagy hősi katonatemetőnk kapcsán, amikor az Úzvölgyében a békés magyar temetővédőkre botokkal és zászlórudakkal támadó felheccelt csőcselék ügye következmények nélkül maradt. Megtapasztalhattuk a román igazságságszolgáltatás „hatékonyságát” akkor is, amikor ártatlan székely hazafiakat, koncepciós per keretében, évekre bebörtönöztek, s láttuk a román igazságszolgáltatás „erejét” akkor is, amikor épp magyar zászlót égettek Nagyvárad belvárosában, vagy nyomdafestéket nem tűrő, szélsőségesen magyarellenes rigmusokat ordibáltak sporteseményeken – a felsorolás pedig, sajnos, hosszan folytatható lenne.

E mostani eset a kommunista diktatúra legsötétebb időszakát eleveníti fel, azokat az éveket, amikor a román hatóságok egyházi vezetőink fizikai ellehetetlenítését is nyíltan gyakorolták. Éppen ezért a kialakult helyzetben kötelességünk az nemzetközi fórumok tájékoztatása is, hogy példának okáért a határokon túlra szakított magyar közösségeket érő folyamatos jogtiprásokkal szemben érzéketlen Európai Bizottság döntéshozói is szembesüljenek a kisebbségvédelem mintaállamaként számontartott Románia valódi állapotairól.

Ebben a helyzet egyértelmű kiállásra van szükség. Éppen ezért az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőiként világossá tesszük: kiállunk egyházunk vezetője mellett, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk egyházainkat abban, hogy érvényre tudják juttatni saját, és teljes közösségünk igazát. Ugyanakkor visszautasítunk minden, a hatalom részéről érkező megfélemlítési szándékot, s ha kell, a korábbi, magyarellenességet elutasító megmozdulásainkhoz hasonlóan, újra utcára vonulunk, hogy Bukarest számára is érthető legyen: nem engedünk a megfélemlítési kísérleteknek és nemet mondunk az állampolitikává emelt magyarellenességre!

Úgy tűnik – függetlenül attól, hogy a magyarság politikai képviselete épp kormányon van vagy sem – Románia szégyenszemre az a hely, ahol még 2021-ben is alapvető jogainkért kell küzdenünk. Ezekben az időkben nem marad más lehetőségünk tehát, mint a jog által biztosított valamennyi eszközzel vállalni ezt a küzdelmet!

Csomortányi István,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke,

az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke

Mezei János,

a Magyar Polgári Párt elnöke,

az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke