Románia-szerte tapasztalhatjuk a közfelháborodást, mely a Bolojan-kormány új adópolitikájának életbe lépését követte. A kormány rendre hoz olyan döntéseket, melyek kevésbé alkalmasak az ország gazdasági helyzetének javítására, de annál inkább tesznek a szélsőséges pártok megerősödésének, a középosztály elszegényítésének, valamint a legszegényebbek, így a kisnyugdíjasok teljes mértékű tönkretételének érdekében.
A Bolojan-kormány mindeddig képtelen volt rendezni a luxusnyugdíjak ügyét, ezzel szemben támogatásokat vont meg a kismamáktól. Tömeges leépítésekre készül, de nem mer kezdeni semmit az elburjánzott bürokráciával. Újabb és újabb terheket ró a kis- és középvállalkozók nyakába, így ellehetetlenítve működésüket, mindeközben megemelve a parlament saját magára pazarolt költségvetését.
Ami ma Bukarestben folyik, a legrosszabb iskolapéldája a balliberális, brüsszelita politizálásnak, melynek nem a romániai polgárok fogják élvezni a gyümölcsét, hanem az ukrán fronton lesz elherdálva.
Az önkormányzatiságot megcsúfolva a hatályos kormányrendeletek kényszerpályára állították a helyi tanácsokat, így próbálva elhárítani a politikai felelősséget. Ennek ellenére a legtöbb településen a törvények által megengedett legalacsonyabb helyi adókat vezették be, melyek így is többszörösei a tavalyiaknak.
A jelenleg érvényben lévő adórendelkezések szöges ellentétben állnak azokkal a kampányígéretekkel, amelyekkel tavaly a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az urnákhoz szólította az erdélyi magyar szavazókat. Egyáltalán nem szükségszerű az, hogy az RMDSZ hozzájáruljon a legsötétebb Brüsszelből diktált népnyúzási irányvonalak romániai alkalmazásához.
Nem szabad, hogy az erdélyi „magyarság képviseletének” ilyen rövid szavatosságúak legyenek az ígéretei, ezért meglátásunk szerint az RMDSZ kötelessége javasolni a kormány adórendeleteinek eltörlését, és amennyiben ez nem teljesül, kilépni a kormányból.
Eddig csak adókból jutott több a polgárnak. Az RMDSZ nem asszisztálhat tovább a Bolojan-kormány ámokfutásához néhány bársonyszékért cserébe!
Az Erdélyi Magyar Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete

