A magyar feliratok megrongálása közösség elleni uszítás!

Nem szolgál újdonsággal a 2020-as év, hiszen a romániai magyarellenes események sora folytatódni látszik. Mint arról mindannyian értesülhettünk, az év elején több udvarhelyszéki település helységnévtábláját is megrongálták, fekete festékszóróval fújva le a magyar megnevezéseket. Meggyőződésünk, hogy a rendőrség által elfogott elkövető tettével a közösség elleni uszítás bűntettét valósította meg, mely jóval súlyosabb, mint a rongálás, mellyel vádolják. Mindezek fényében a Néppárt büntetőfeljelentést tesz a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusa szerint.

Úgy látszik, a karácsonyi és újévi időszak csak szusszanásnyi időt hagyott erdélyi magyar közösségünk számára, hogy „kipihenje” az előző évek magyarellenes cselekményeit: 2020 első napjai újabb egyértelmű, teljes közösségünket ért támadással kopogtattak.

Jól emlékszünk még arra, amikor szabad szimbólumhasználati igényeinkért akasztással fenyegetett minket Románia két esztendővel korábbi kormányfője, amikor magyar zászlót kíséreltek meg felgyújtani Nagyvárad központjában, vagy épp arra, miként dúlták fel és gyalázták meg az úzvölgyi, hősi katonatemetőt. A minket és intézményhálózatunkat ért támadások sorát – sajnos – még hosszan folytathatnánk, legutóbb azonban ismét anyanyelvünket érte támadás, amikor az udvarhelyszéki települések magyar megnevezéseit fújta le fekete festékszóróval egy feltételezhetően Bákó megyei férfi. A sajtóhírekből kiderül: a hatóság elfogta az elkövetőt, ugyanakkor ellene mindössze rongálás miatt indítottak eljárást. Meggyőződésünk, hogy az elfogott bűnelkövető tettével nem csak közlekedési táblákat rongált meg, hanem durva és egyértelmű magyarellenes üzenetet is megfogalmazott, mely alkalmas arra, hogy kimerítse az uszítás büntetőtörvénykönyv által is ismert fogalmát.

Nem hagyhatjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nagy nyilvánosságot kapott esetek megfelelően példás büntetés nélkül maradjanak, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt feljelentést tesz az ügyészségen az említett bűncselekmény miatt.

A napnál is világosabb: a mindekori román hatalom érdeke, hogy Erdélyben magyarellenes hangulat uralkodjék, mely körülmények között – politikai hovatartozástól függetlenül – bármelyik román párt kijátszhatja a magyar kártyát, továbbá, hogy ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a közösségünk ellen elkövetett cselekmények folyamatosan büntetlenül maradjanak. Ennek köszönhető, hogy az egy évvel ezelőtti nagyváradi zászlógyújtogatás kapcsán épp úgy nem indult eljárás, ahogyan az Úzvölgyében a magyarokat ért fizikai bántalmazás és temetőgyalázás egyértelműen büntetőtörvénykönyvi besorolású cselekményei miatt sem.

Ugyanakkor jellemző, hogy az úzvölgyi provokáció ügyében tett ügyészségi feljelentéseinkre a román hatóságok hét hónap elteltével sem voltak hajlandók választ adni. Mégis kötelességünk ismét a hatóságokhoz fordulni, hiszen így az újabb ügy kapcsán is világossá tudjuk tenni, Romániában állami szintű bűnpártolás és -segédlet mellett virágzik a magyarellenesség, továbbá, hogy a bukaresti politikai elit három évtizeddel a kommunizmus bukása és a temesvári eseményeket követően sem volt hajlandó jogállami viszonyokat teremteni.

Lőrincz Árpád,

az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki elnöke

Megosztás